Nanotechnológiai kutatásokhoz kapcsolódó kis- és középvállalkozásokat támogató nemzetközi program, hazai tematikus héttel (in Hungarian)
A nanotechnológiai kutatásokhoz kapcsolódó kis- és középvállalkozásokat támogató programot indított januártól a NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community). A vezető tudományos közösségi hálózat célja, hogy a világot átszövő, több mint 80 ország kutatóit tömörítő virtuális kapcsolatrendszer segítségével új partnereket, ügyfeleket találjon az üzleti szféra szereplőinek. A közösségi hálózatok és az Internet nyújtotta eszközökkel hidat építsen az ipari szakemberek és a kutatók között.
Az egész éven át tartó programsorozat első szakasza a kis költségvetéssel működő cégeknek, non-profit szervezeteknek nyújt tanácsot abban, hogyan tehetik ismerté az általuk előállított nanotermékeket, gyártott vizsgálati berendezéseket vagy végzett kutatásokat a világ különböző pontján dolgozó 5200 nanokutató körében.
A nemzetközi kezdeményezés keretében2012. március 5-11-ig a magyarországi nanotechnológiai kutatásokkal foglalkozó tematikus hetet szervez a Nanopaprika.eu csapata, melynek keretében a hazai kutatási és ipari eredményeket tárják a portált felkereső látogatók elé. Hét napon keresztül kiemelten foglalkozik majd a virtuális közösség az ország különböző pontjain zajló nanotechnológiai fejlesztésekkel.
A nanotudományok területén dolgozó kutatók, kutatócsoportok és vállalkozások térítésmentesen vehetnek részt a formabontó, angol nyelvű virtuális rendezvényen. Jelentkezési határidő: 2012. január 27. Jelentkezési lap és további információ az editor@nanopaprika.eu címen igényelhető.
Fonte: Nanopaprika